Év végi általános tájékoztató
2021. december 31.
Vissza a hírekhez
Az év több magasságot és egy-két mélypontot is hozott számunkra, nem volt könnyű évünk sőt kimondottan nehéz volt de minden kezdet nehéz.
1. Halasítás
Az éven rekord mennyiségű halat telepítettünk a tavainkba és az egyesület újból elkezdte telepíteni a ragadozó halakat is valamint a kuriózumnak számító Vágótokot! Jövőre is ez a tendencia fog folytatódni, a két nyaras amúrból 20 mázsát, két nyaras harcsából 250 kilógrammot kívánunk hozni tavasszal, egész évben folyamatosan három nyaras pontyot és megpróbálunk lecsapni minden olyan lehetőségre, amely a horgászokat szolgálja!2. Ellenőrzés
Volt, van és lesz is! Sajnos volt olyan eset is, amikor rendőri intézkedésre volt szükség vagy egymás segítségét kértük, mert a szabálytalankodók ellenségeskedtek. Több mint 10 esetben kellett szankciókat kérnünk, reméljük jövőre már kevesebb lesz. Az ellenőrt minden esetben tisztelnünk kell és a szabályokat betartani, aki nem így fog tenni a területi eltiltásunk 3-5 évig terjed.3. Halgazdálkodási jog
Onga Város Önkormányzata és az Ongai Horgász Egyesület között köttetett bérleti szerződés alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztálya bejegyezte egyesületünk részére a halgazdálkodási jogot 2030.12.31.-ig, ez azt jelenti, hogy még 9 évig biztosítva vannak a tavak számunkra.4. Utak, környezet
Több száz tonna kavics, közel 50 kanyar fuvar, rengeteg földmunka, tereprendezés jellemezte az évünket. Útjaink állapota még a legnagyobb esőzések után is nagyjából járhatóak. A tavak környezete csodálatos, fizetős tavakat maghazudtoló rend és tisztaság van, fák metszve, fű nyírva, van ahová fát is ültettünk. Utakat zártunk le és fogunk is lezárni, sorompókat helyeztünk ki, hogy minél nyugodtabban tudjunk hódolni szenvedélyünknek és minél kevesebben zavarjanak meg minket.5. Fürdőzés
Már az éven is határozottan felléptünk ellene de nagyon nehéz megértetni az emberekkel, jövőre még többet kívánunk tenni az ügyben.6. Versenyek
Soha nem látott eredményeket hozott a rekord számú telepítés,- a tavaszi versenyünkön a nyolcas tavon, az első hal egy percen belül megérkezett, 25 főből 24 fogott halat és az összfogás 8 óra alatt 315 kg volt, ami remek eredmény!
- nyári páros versenyünkön a hetes tavon 31 csapatból 31 csapat fogott pontyot, 35 kilós összfogás kellett a dobogóhoz, a verseny összfogása 518 kilogramm volt, szenzációs eredmény!
- elindítottunk egy 75 órás harcsafogó versenyt is, ahol a versenyzőknek soha nem látott lehetőségei voltak és jöttek is a harcsák, kutyogtatva nagyon eredményesek voltak, bár csak az apraja mutatta most magát meg, nem vagyunk elkeseredve hiszen a csapatok 13 darab harcsát fogtak és tudjuk milyen a ragadozós horgászat, jövőre is lesz harcsa telepítés és legalább egy harcsás versenyünk is!
- év végi versenyünk már november 6-ra esett, ahol nem voltak már olyan aktívak a halak, viszont izgalmakban nem volt hiány, hiszen mindkét tavat megnyitottuk a versenyzők előtt, így még az is izgalmas volt, ki melyik tóra fog kerülni, volt is verseny a két tó között, az első helyezett a hetes, a második helyezett a nyolcas tóról került ki és közöttük mindössze 1200 gramm volt a különbség, összfogás 250 kilogramm, remek verseny volt!