VI. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny

VI. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny.

Az idén VI. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 35 párost tudtunk egymás zavarása nélkül, a horgászállásokra leültetni. A verseny gördülékeny lebonyolítását 15 fős rendezői csoport végezte. Az egyesület a versenyre 5q 4-6kg közötti és 10q 1,7kg átlagsúlyú halat telepített a VII. számú tavukba.

A verseny megszervezése rendkívül összetett feladat elé állította a szervezőket. Ezúton is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat. Külön köszönettel tartozunk a támogatóknak, akik anyagi támogatásukkal segítették a verseny lebonyolítását.                                               Itt kell megemlítenem:

  • Onga város Önkormányzata
  • A Len-Véd Kft.
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Tisza-Fisch Kft.
  • P-COLOR Kft.
  • Kinik Sándor
  • Dovit Kft.
  • Ongai Kulturális Egyesület
  • Sporigó horgászbolt
  • CÁPA Bisztró
  • Becse és Társa Bt
  • Illés Tamás fotós

2016. június 18-19.-én megrendezett VI. Ongai Pontyfogó horgászversenyünk összedíjazása: 300.000 Ft volt.

Az időjárás kegyeibe fogadta a verseny résztvevőit. A mostanában már megszokott extrém időjárási körülmények elkerültek minket. A forrósággal jól állták a csapatok a versenyt

Reggel 8 órakor kezdődött a rendezvény. A regisztráció után Szabó Attila megnyitotta a horgászversenyt, majd köszöntő és a sorsolás következett. A versenyszabályzat ismertetés után a horgászhelyek elfoglalása, a táborok felépítése, etetés eseményei követték egymást a tényleges verseny előtti időszakban.

2016.06.18-án 12.00 órakor elindult a VI. pontyfogó horgászversenyünk. Versenyzőink hatalmas lelkesedéssel kezdtek. A meleg idő ellenére és a sok finom bedobált etető anyag hatására a halak kapókedve is megjött. Az első mérlegelésnél már a látszódott, hogy az idei évben jobb lesz a fogás, mint az előző évben. Megfogásra került egy 9.40kg ponty, amely a verseny végén a legnagyobb hal díját kapta a kifogó horgász.

18.00 órakor a szervezők kihordták a horgászállásokra a vacsorát, ami tarhonyás hús volt savanyúsággal. A remek vacsora után mindenki újult erővel fogott neki a halfogásnak. Sajnos, a tó nyugati felében horgászók nem igazán kapkodtak a botok után.

Több versenyzőnk kiépített táboránál 5-10 fős baráti társaság gyűlt össze, rendkívül jó hangulatot teremtve. A verseny résztvevői zömében B.-A.-Z. megyéből érkeztek, de volt Budapesti és Egri versenyzőnk is.

A reggeli mérlegelésnél további 137kg hallal gyarapodót a fogások. Már eldőleni látszót a verseny, mert a 27 számú horgászhelyen lévő csapat több min 20kg különbséggel vezetett. A tó nyugati felében lévő csapatok nem értették, hogy az ő etető anyaguk, csali kombinációjuk mért nem kell a halaknak.

A döntés az utolsó órákban viszont a második helyen álló csapat nagyon behúzott és csak húzták egymás után a halakat, míg az eddig vezető csapat nem tudott fogni egy kis szálkát sem. Körömrágós pillanatok következtek.

A VI. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny díjazottjai az alábbi csapatok, ill. személyek voltak:

 

Helyezés

Csapat

Név

Eredmény

I.

Kelemen Hőtechnika

Horváth János

78,18 kg

Váradi Sándor

16 db

II.

Yoko Fishing Team

Kaposvári József

71,31 kg

Nagy Árpád

20 db

III.

Huncut Team

Tarnóczi József

46,94 kg

Ábel László

18 db

Legnagyobb halat fogó

Id. Lukács Lajos

9,34 kg

Összesen 142 db hal került horogvégre, 450,19 kg súllyal. Mondanom sem kell, hogy mind a 142 db hal visszanyerte szabadságát, és mérlegelés után azonnal vissza lettek engedve, éltető elemükbe. A részletes mérlegelési táblázat és a fényképfelvételek megtalálhatóak a www.ongaihorgasz.hu honlapon.

A verseny befejeztével a horgászháznál ebéddel várták a szerevezők a mezőnyt. A menü babgulyás és rétes volt, amit mindenki jóízűen elfogyasztott.

A mérlegelő lap ITT olvasható.

Fényképek a versenyről ITT látható

Gratulálunk a versenyzőknek! Találkozzunk jövőre ugyan itt!

Az Ongai Horgász Egyesület Vezetősége nevében köszönetünket fejezzük ki a résztvevő csapatoknak a sportszerű versenyzésért, a szervezőknek a lelkes munkáért, a támogatóknak az önzetlen anyagi támogatásért.

 

 

 

                                                                                                                                                             OHE

                                                                                                                                                             vezetősége